Már megint itt vagyok. Nem tudom, hogy miért. És tudjátok mi van megint? A semmi, erőteljesen.

Egyébként jól vagyok, csak mégsem. Vannak jó pillanatok és rosszak. Mindig így van, nem? Mármint, ez szar. Én úgy érzem, hogy érdekes vagyok, hogy különlegesek az érzéseim. Úgy gondolom, hogy van bennem valami más, és akkor beszélgetek ismerősökkel, barátokkal és mi lesz? Mondok valamit, valami számomra fontosat, és akkor jön az a két szó, ami miatt legszívesebben magamba döfném a nagykést: "Én is!" Először jó volt, hogy nem vagyok furcsa. Na, most már nem. Én én vagyok! És én csak és kizárólag én akarok lenni! Nem akarok osztozni magamon másokkal! Igen, önző vagyok. Nagyon. Mindent magamnak akarok, amit csak lehet, amire szükségem van. Fogadjunk ezzel is kis millióan vannak a világon.

Jesszumária.

Fáj a fejem. Sokat, erősen. Reméljük, agydaganatom van, vagy agyhártyagyulladás. Vagy valami. Nyár óta szenvedek. Mikor fogok beleőrülni? A kezdő stádiumban téblábolok már szerintem. Jó eséllyel szét fog robbani az agyam. Még szerencse, hogy a család 90%-a rákban halt meg. Enyhén örökletes, a génjeimben van.
Fantasztikus esélyekkel lépek fel az élettel szemben.

Amúgy szeretem a Resident Evilt. Nem a filmet, a játékot. A kedvencem a Code: Veronica X. És, Istenem, Steve. Steve Burnside. Először kiröhögtem őt. Sokszor, mert nyomorultul viselkedett. De megszerettem őt, és amikor meghalt... Tényleg kisírtam érte a szívem. Olyan tisztán szerette Clairet. És szerintem ez gyönyörű. Még ha nem is igaz. Még ha ez csak egy játék. Még egy horror játékba is kell egy kis szirup. Hogy mindenki lelkét megszorongassa. 

I'm glad that I met you... I... I love you... Claire... — Steve's last words.

Amúgy fantasztikus dolog ez a blog. Már el is felejtettem, hogy a macskák szétszaggatak egy madarat. Most megint látom magam előtt a véres toll csomókat. Erről pedig a megnyúzott, kibelezett nyúl jut eszembe, amit a macskáink loptak a vadászoktól. Milyen aranyos nyuszi lehetett. És mi maradt belőle? Egy rózsaszín izomköteg, amiből úgy közép tájon ragacsos, vékony csíkok lógtak kis és gabalyodttak össze.
Emlékek... Jó, hogy vagytok.